kedd, szeptember 25, 2007

Kókusz szufflé csokoládéöntettel

Ez egy olyan desszert, amelynél komoly veszély áll fenn, hogy nem jut el a véglegesnek szánt szufflé állapotáig. Már az alapmassza ugyanis annyira finom, hogy nálunk kb. a fele csak úgy "eltűnt". (vietnámi nyári tekercs utáni desszert volt). Úgy kell elképzelni, mintha egy Bounty csoki belseje lenne -krémes, kókuszos, a tojásfehérje ellenére viszonylag tömör, és ahogy rácsorgatott a csokoládéöntettel keveredik, na, az valami elég durva..(mindenképpen keserű az igazi). Ha most választhatnék, hogy melyik könyvet süssem-főzzem végig első oldaltól az utolsóig, akkor az Pichet Ong könyve lenne, fantasztikus.

Két dolgot változtattam a recepten: a kókuszt nem szűröm le, hanem benne hagyom, mert kókuszos édességeknél kifejezetten szeretem, érezhető a textúrája. Egész kevés reszelt zöldcitromhéjat is teszek hozzá, csak annyit, hogy ne zavarja az ízeket, de tegye picit pikánssá. Úgy látom, olyan laktató ez a desszert, hogy a hagyományos méretű szufflétálnyi adag túl nagy, úgyhogy érdemesebb kisebb tálkában készíteni (akkor úgy 6 adagnyi a recept), vagy lehet egy nagy tálban is. Persze, gyönyörű magas, amikor kijön a sütőből, és rögtön tálalni kell (aki azonban fotózott már szufflét, tudja, hogy putty, egy perc alatt összeesik...). Önmagában is elég villantós, ha még fokozni akarnám, akkor az öntet helyett csokoládésorbet-val tálalnám.

Recept

Hozzávalók (4-6 adag)
5dkg kókuszreszelék
170ml kókusztej (kis doboz)
1,2dl tejszín
1/2dl tej
1 tojás sárgája
2 tojásfehérje
5dkg cukor
4dkg liszt
1ek vaj + a formák kikenéséhez
1kk vaníliakivonat
fél zöldcitrom reszelt héja
1kk só

A sütőt előmelegítjük 220C-ra.
Kézi habverővel simára keverjük a kókusztejet, tejszín, tejet, tejszínt, cukrot, sót, tojássárgát és a lisztet. Lábasba öntjük (vagy keverhetjük eleve abban), és közepes lángon főzzük, amíg elkezd forrni, és sűrűsödni. Egy tejbegríz sűrűségű masszát kapunk. Hozzáadjuk a vajat, zöldcitromhéjat és a vaníliakivonatot, kihűtjük. (Eddig a pontik előre is elkészíthetjük. ) 4 szufflétálkát alaposan kivajazunk, és megszórjuk porcukorral, körberázogatjuk, hogy ez a réteg bevonja a tálkát. Kemény habbá verjük a két tojásfehérjét, és óvatosan hozzáforgatjuk a kókuszos masszához. Elosztjuk a tálkákban, majd kés élét körbehúzzuk a pereme körül, hogy könnyen fel tujon majd emelkedni. 16-18 percig sütjük, azonnal tálaljuk keserűcsokoládé öntettel.

Pichet Ong: The sweet spot, aromatic coconut soufflé receptje alapján

Címkék:


 

 

6 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Kedves Chili!
Ez nagyon jól hangzik (és néz ki)!
Ugye a kókuszreszeléket a tejes-tejszínes keverékben kell főzni, ez szerintem kimaradt a recept leírásából.
Ha nincs szufflé-formám, süthetem muffinsütőben is?
Gratulálok a bloghoz, nekem (a sok jó között) ez az etalon.
Sopen

1:58 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Hónapok óta visszajaáró "vendég" vagyok,lopom az ötleteket és mondhatom hogy nagyon sokat tanultam amit köszönök szépen-mármint a lehetőséget! :-)

Nagyon izgató kis édesség,nem is macera megcsinálni..egy kérdésem lenne, hola pokolba lehet beszerezni picike szuflé formákat? Mondjuk olyan kis kávéscsésze szerűeket vagy akár ilyet a képről? Nekem sajna eddig nem sikerült-lehet hogy csak én vagyok a figyelmetlen az áruházakban..egyébként vidéki vagyok.
Köszi,további jó munkát! :-)

2:58 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én az Ikeában vettem nagyot is, és hozzáillő kicsiket is. Sima fehér, nagyon szép.

5:26 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Sopen, igen, bocs, ha ez nem egyértelmű, a reszelék a tejes keverékbe megy. muffinsütő végül is, miért ne, csak tegyél bele papírt (és azt is ki kell vajazni,cukrozni), különben nem tudod kiszedni.

Nóri, ezek szerint Ikea. Köszi, mrs. solis!

12:55 de.  
Blogger Lila Füge szerint...

ez nagyon nagyon jól hagnzik... most jól jönne egy ebéd előtt, a klaviatúrapüföléshez.

11:29 de.  
Blogger Cukroskata szerint...

Ez nagyon finom lehet, feltétlenül kipróbálom, átvariálva a cukrot édesítőre

3:13 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal