vasárnap, szeptember 14, 2008

Villámgyors fahéjas-csokoládés diótorta

Ugye ismerős az a helyzet, amikor valami fontos alkalomra szeretne az ember tortát vinni, úgymint családi esemény, születésnap, stb., viszont annyira szétcsúszik, hogy a művelet gyakorlatilag teljen mértékben irreálisnak és kivitelezhetetlennek tűnik. Amikor oszt-szoroz, hogy mikor fogja megsütni (első változat: éjszaka, amikor program után hazajövök, még simán belefér (ritkán szokott); második változat: végül is, ha felkelnék nagyon korán reggel, akkor gond nélkül menni fog (soha nem szokott). Ilyenkor van úgy, hogy ott állunk aztán (nem korán) reggel, idő, alapanyag, ötlet és sütőkedv nélkül, stresszben. Ilyenkor gyakorlatilag arra sincs idő, hogy leszaladjunk gyorsan valamiért, de arra sem, hogy olyan süteményt készítsünk, amelyhez főzni, pihentetni, hűteni kell bármit is. Olyan receptre van ilyenkor szükség, amelyhez nem kell gondolkozni, koncentrálni, és amíg megsül, addig pont össze lehessen készülni. Ez a sütemény ilyen. A csokoládét és a diót egyszerűen össze kell darálni, keverni felvert tojásfehérjehabbal, majd fél óra alatt megsütni. (Azért kissé le kell hűteni, de ez ebben az időben már nem probléma) Ehhez képest a végeredmény egy kifejezetten ünnepélyes hangulatú torta, amelyet fantázia szerint lehet díszíteni. Én (mivel más nem volt itthon) pl. savanykás házi sárgabaracklekvárral felvert tejszínhabbal és csokoládéforgáccsal egészítettem ki. Jó kis recept. Kezdő sütők is nyugodtan próbálják ki, semmit nem lehet rajta elrontani.



Recept

Hozzávalók (8-12 szelet)

20dkg magas kakaótartalmú keserű csokoládé
15dkg dió
20dkg cukor
7 tojásfehérje
1 tk őrölt fahéj
csipet só

A sütőt előmelegítjük 170C-ra. A csokoládét durvára szeleteljük, a dióval és a cukor felével aprítógépbe tesszük, és ledaráljuk. Nem kell, hogy teljesen finom morzsa legyen, inkább enyhén darabos. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. Félidőben hozzáadjuk a cukor másik felét. A diós-csokoládés morzsához keverjük a fahéjat és a sót. Egyharmadát erőteljes mozdulatokkal belekeverjük a habba. A többi részt óvatosan beleforgatjuk. 26cm átmérőjű tortaformát kivajazunk, alját sütőpapírral kibéleljük. Beleöntjük a masszát, tetejét elsimítjuk. 25-30 percig sütjük, amíg arany színűre sül, kissé megemelkedik, és a közepébe szúrt fogpiszkálón csak némi olvadt csokoládé található. Kihűtjük. Tejszínhabbal tálaljuk. (Amelyet pl. narancslikőrrel, vagy savanykás sárgabaracklekvárral vertünk fel).

Forrás: Alice Medrich, Pure Dessert (ott mandulával és fahéj nélkül készül
)


Címkék: ,


 

 

10 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Nálam az is gondot szokott okozni, hogy az ilyen esetekre begyűjtött nyolcezer receptből olyankor nem korán reggel egy se jut az eszembe.

12:03 de.  
Blogger Fűszeres Eszter szerint...

Én többször képes voltam felkelni korán reggel, hogy aztán morcosan menjek az esményre. Nem érte meg! A másik, hogy valamiért nekem mindenhova kenyeret kell vinnem, ahol egye nem lehet kihagyni a kelesztési időt, stb. Volt, hogy négykor(!)keltem vasárnap, hogy aztán savanyú arcal ásítozzak :-)

6:38 de.  
Blogger Excuseme! szerint...

Lyanyok, nagyon egyszeru ez: Ti vagytok a hibasak. Ne tessek ilyen jol fozni. Ket kopogos pogacsa meg fujtos vargabeles utan mindenki csak annyit mond majd, hogy nyugodtan vegyetek egy doboz jegkremet az este fenyet emelendo.

11:22 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Ó szuper, most már tudom mire fogom használni a nyári fagyikészítések során elrakott, jelenleg is mélyhűtőben lévő tojásfehérjéket. Jótanács a felolvasztáshoz?

2:40 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Bizony, nekem is rögvest az jutott eszembe, hogy itt a nagy nyári tojásfehérjebumm megoldása. :) És aztán jöhetnek a változatok pisztáciás, mogyorós, szegfűszeggel vagy ó, irgalom atyja chilivel... akkor én most megyek és körülnézek a kamrában.

6:44 du.  
Blogger Salsa Orsi szerint...

Kedves Chili&Vanilia!

Egy gyakorlatias kérdés: mit csinálsz a megmaradt 7 tojássárgájával? Nincs valami olyan recept, amit ezzel a csodatortával párhuzamosan el lehet készíteni pontugyanennyi tojássárgájából?
Üdv,
Orsi

9:42 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

nouvelle, felolvasztás mindenképpen lassan, szobahőmérsékleten

Orsi, konkrétan egy adag vaníliafagyit:)

10:56 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

megcsináltam. szülinap volt. nem hirtelen jött, de tervezve is nagyon finom lett. :)

7:42 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én is megsütöttem ezt a gyors tortát, viszont nekem nagyon töményre sikerült (85%-os csokit használtam. Valamit rosszul csináltam? Nem ma kezdtem el sütni:-), mindent a recept szerint végeztem, de mégsem született meg a várva-várt átütő siker. Imádom a keserűcsokit és a diót is, külön-külön és együtt is... Mi lehetett a gond? Köszi, Zsóka

1:07 du.  
Blogger Kikka szerint...

Kétszer is elkészítettem már, és nagy sikert arattam vele :-)))
Részben ide (?) kapcsolódóan szeretném kérdezni, hogy mi a piskóta készítésének, sütésének a "trükkje"? Mindig a recept szerint készítem, betartok mindent, a sütő ajtaját sem nyitogatom... stb. És az eredmény általában ez: sütőben gyönyörű, csak utána "leereszt".
Legutóbb egy ajándékba szánt diótorta (klasszikus: 6 tojás, cukor, kis szódabikarbóna, dió) készítésénél jártam így...

4:40 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal