csütörtök, január 22, 2009

Te, Édes Élet: barnacukor

A hagyományos, finomított fehér cukor kezd teljesen kimenni a divatból. Egészségügyi szemszögből nézve, nyilvánvalóan jogos a hanyatlása, fogyasztását az ember igyekezzen kordában tartani. Be kell azonban vallani, hogy ugyanolyan fontos, akár a só. Nemcsak a cukrászatnak, hanem a szakácsművészetnek is elengedhetetlen kelléke, az ízek optimalizálása érdekében néha egyetlen csipet is megteszi a dolgát. A divatosabb barnacukor csalóka, legtöbbje semmivel nem egészségesebb, mint a fehér. Barna, karamellás színét a hozzáadott melasztól kapja, magyarul egész egyszerűen csak színezett. Egész más viszont a helyzet a különböző finomítatlan barnacukrok esetében, ezek izgalmas, új távlatokat nyitnak. Nemcsak kifejezetten édesítés céljából érdemes használni, hiszen olyan mély, érdekes ízrétegekkel bírnak, amelyek új dimenzióba repítik a legegyszerűbb édességet is. Egzotikus, füstös, típustól függően enyhén ánizsos ízük különleges fogásokat eredményezhet.

Az itthon is beszerezhető változatok közül a három legnevesebb a nagyobb szemű, világos barna árnyalatú turbinado; a guyana-i Demerera folyóról elnevezett demerara; valamint a Mauritius-on és Barbados-on termelt muscovado. Sötét, barna színüket természetes úton, a cukornádból nyerik, nem tartalmaznak színező- és vegyi anyagot. Nálunk nem ismert, de különleges ízű a Dél-Amerika országaiban elterjedt, formázott rapadura (Venezuelában, Brazíliában és a Karib térségben), ugyanez Mexikóban süveg formájú, piloncillo néven fut, és jellegzetes édességek alapja. Az alábbi, elegáns desszertben a cukor nemcsak funkcionális hozzávaló, hanem főszereplő.

Barnacukor panna cotta mandarinos granitával

Hozzávalók (2-4 adag)

2dl jófajta tejszín
1dl tej
4dkg muscovado típusú finomítatlan barnacukor
2db csillagánizs
1 rúd vanília
csipet só
egy zselatinlap
Mandarin granitához:
2dl frissen facsart mandarinlé (4db mandarin, vagy clementine)
Néhány csepp citromlé
2ek cukor

A tejszínt és a tejet egy lábasban forráspontig melegítjük. Hozzáadjuk a csillagánizst és a vanília kikapart magjait, valamint a vanília rudat. Letakarjuk, és 30 percre félretesszük, hogy a fűszerek aromája finoman átjárja a tejszínt. 20 perc elteltével egy tálban, hideg vízben beáztatjuk a zselatinlapot, kb. 10 percre. A folyadékot leszűrjük, a csillagánizst és a vaníliarudat eltávolítjuk. Visszaöntjük a lábasba, és felmelegítjük. Hozzáadjuk a barnacukrot, felmelegítjük, amíg a cukor teljesen felolvad. A zselatinlapot alaposan kinyomkodjuk, a tejszínhez adjuk, és kézi habverővel elkeverjük, hogy teljesen feloldódjon. Átszűrjük, elosztjuk négy pohárban. Legalább 4 órára (vagy egy egész éjszakára) hűtőbe helyezzük. A jégkásához kifacsarjuk a mandarinok levét. 1/2dl vízet összeforralunk 2ek cukorral, és a mandarinléhez adjuk. Kihűtjük, majd lapos tálban fagyasztóba tesszük. Kb. két óránként villával szilánkosra törjük, a krémre kanalazzuk.


Címkék: ,


 

 

13 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Szia! Szeretném megkérdezni, hol szerezted be a finomítatlan barnacukrot? Köszi! Zsu

9:11 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Zsu, ezt, amit használtam (muscovado) a Culinaris-ban, de a legtöbb bioboltban elég szép választék van

9:38 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én is a Culinarisra tippeltem, és bíztam is benne, mert 2 perc sétára lakom az egyiktől... így nem lesz nagy a macera.
A zselatinlap valami speckó zselatin?

10:07 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

nagyon. dr.oetker:)

10:09 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Ha van időd-kedved a tavalyi könyvélményekről mesélni:
http://href.hu/x/7z53

10:25 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Üdv,
a rapadura sem ismeretlen Magyarországon: bioboltokban kapható.

6:33 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Tegnap demerara-t sikerült beszereznem; viszont jelenleg hiánycikk a csillagánizs minden boltban?!
Tudsz valamit ajánlani esetleg, amivel helyettesíteni tudom?
Köszi!

10:11 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

A barnacukor néven kapható cukor tényleg nem egészségesebb, mint a sima fehér. Ezt egy vegyipari előadáson hallottam, hogy csak lemossák róla azt a bizonyos barna anyagot (tehát ez plusz művelet, ami növeli a költségeket, mégis a barnacukor a drágább:). Szóval aki egészségeset szeretne, az inkább nádcukrot vásároljon.

11:59 de.  
Blogger Susula szerint...

Ma elkészült, szerencsére még a karácsonyi "bőségből" volt itthon Demerara cukor, vanília, csillagánizs, lapzselatin - viszont mandarin helyett naranccsal készült. Az arányokat betartottam, ámde ötfelé kellett osztanom /lévén ennyien vagyunk./ Kicsit aggódtam, mit szólnak hozzá az én "magas ízlésű" gyerekeim /csak semmi újat, Anya!/, de fantasztikus siker lett! És ez a viszonylag parányi adag is elégnek bizonyult a maga különleges, intenzív ízével. Köszönöm Neked!

10:34 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Zsu, én a csillagánizst azért találtam ki hozzá, hogy az még jobban kihozza a cukornak ezt az ánizsos karakterét. Ha tényleg hiánycikk a csillagánizs (komolyan??),esetleg kis ánizsmaggal, vagy édesköménymaggal lehetne megpróbálni, de csak óvatosan.

PommePomme, sajnos nekem is felhívták rá a figyelmemet, elég rémesen hangzik, megpróbálunk utánajárni.

Susula, nagyon örülök, hogy ízlett!

11:11 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Tényleg nem lehet csillagánizst kapni... a Culinarisban mondták, h egyik üzletükben sincs, azt pedig, h az Osanban hogyan reagált a "kedves és segítőkész" eladó, amikor megkérdeztem, merre keressem, inkább le se írom.

5:15 du.  
Blogger Unknown szerint...

szerencse hogy viszonylag nagy zacskó csillagánizst szereztem be decemberben az ázsia boltban. nincsen nélküle lasagne.

ázsia bolt kapcsán igaz a hír? és miért? ugye csak költözik?

5:15 du.  
Anonymous makimajom szerint...

Ázsia Bt-ben mindig(!) van csillagánizs, a honlapukon pedig nem írnak semmit a bezárásról, bár jó lenne, ha nagyobb helyre mennének lassan, már be sem lehet oda férni a sok terméktől...
Úgyis megyek minden héten, majd legközelebb rákérdezek. :-)

1:15 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal