hétfő, december 14, 2009

Ó, mangó

Az elegáns körúti szálloda ázsiai étterme nyitáskor a legjobbak közé tartozott. Fénykorának azonban hamar bealkonyult - hogy a konyha főnöke, vagy csak az ihlet szállt el, ki tudja, minden esetre a kezdeti lendület hamar elveszett. Mostanság viszont az a hír járta a városban, hogy új séf érkezett. Ennek hallatán felkerekedtünk, hogy saját szemmel győződjünk meg róla, történt-e látványos változás. A látogatás nem hagyott maradandó nyomokat, a nagy áttörés ezek szerint még várat magára. Kóstolgattunk ezt-azt, de mindenben találtunk kifogást, az ízek tompák, a tányérok suták. A végén adtunk még egy esélyt, hátha a desszertek megmentik a helyzetet. Mangópudingot rendeltünk. Az egzotikus gyümölcsök között az egyik legfinomabb, szerencsére már nálunk is könnyen beszerezhető.

A mangó Indiában őshonos, ahol már időszámításunk előtt kétezerben is termesztették. A hindu vallás és számos mítosz egyik legfontosabb, szimbolikus szereplője, szertartások állandó kelléke, születését legendák őrzik. Indiában hosszú ideig státusz szimbólum volt, a mangókertek ültetése sokáig a rádzsák privilégiuma maradt. Dél-Indiából a portugálok vitték Afrikába, termesztése később világszerte elterjedt. Színe a sárgától a pirosig változhat, mérete, súlya is lehet eltérő. Számos ázsiai konyha használja, nemcsak édességként, hanem sós formában is. Utóbbi esetben többnyire nem az édes, érett gyümölcs a kiindulási alap, hanem a zöld, éretlen változat. Csatnikat, savanyúságokat, salátákat készítenek vele, másutt sózva, szójaszósszal fogyasztják. Az indiai mangó lassi (joghurtos frissítő ital) a fűszeres indiai ételek egyik legjobb kiegészítője. Desszertekben is gyakori szereplő, fagylalt, krém, vagy puding formájában is. Az Ázsiában, kiváltképp Hong Kong-ban rendkívül népszerű és klasszikusnak mondható desszert változatának álltam neki. Az eredeti sokkal zselésebb, remegősebb állagú, de mivel annak nem vagyok híve, az én változatom lágyabb és krémesebb.


Kókusztejes mangópuding
Hozzávalók (4 adag)

1 nagy (kb.60dkg súlyú) érett mangó
¼ zöldcitrom leve
2 lap zselatin
1dl kókusztej
2 evőkanál méz

A mangót előkészítjük, a húst felkockázzuk, ezt két módon tehetjük: vagy zöldséghámozóval meghámozzuk, magja mentén leszeleteljük és így vágjuk fel, vagy a lapos mag mentén, héjastul szorosan levágjuk a két ovális felet, azt éles késsel beirdaljuk, kifordítjuk, így könnyen leszelhető kockákat kapunk. A mangó húsát a negyed zöldcitrom levével robotgépben simára pürésítjük. A zselatint tíz percre hideg vízbe áztatjuk. Közben a kókusztejet egy kis lábasban felmelegítjük, a mézet is hozzáadjuk. A zselatint kinyomkodjuk, a meleg kókusztejbe tesszük, abban elkeverjük, így azonnal feloldódik. Összekeverjük a mangópürével és négy kis tálkába, vagy üvegpohárba töltjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. Tálaláskor megszórhatjuk durvára vágott pisztáciával, gránátalmamaggal és/vagy fekete szezámmaggal.

Ezt a receptet készítettem a Népszabadságban két hete megjelent interjúhoz, a cikk és a benne rejlő, többek között a mangópuding készítését is tartalmazó videó itt megtekinthető.

Aki esetleg érdekel, ma délután 17.00 órakor a Mom Parkban, az Anima könyvesboltban dedikálom a könyvet (valószínűleg jövő hétvégén lesz még egy alkalom, amint tudom, pontosítom)


Címkék: , ,


 

 

12 hozzászólás:

Blogger Unknown szerint...

Kedves Zsófi,

Az InterpressMagazin felelős szerkesztőjeként (is) keresem, egy rendszeres együttmüködés reményében. ( Már két email-címére is írtam)
üdvözlettel
Bauer Éva

8:53 de.  
Blogger anna szerint...

huu kedves ch&v, ez csodaszep lett

9:52 de.  
Anonymous ősi homár szerint...

"Az egzotikus gyümölcsök között az egyik legfinomabb, szerencsére már nálunk is könnyen beszerezhető."
tényleg finom, 300 ft meg van mindenki zsebében, veszik is a lakótelepi népek erre mifelénk a kóla meg a csipsz mellé
food miles, monokultura, rabszolgamunka, egyéb ökolábnyomok miatt igyekszünk türtőztetni magunkat, 2 éve sikerült egy magot kicsíráztatni (ami a kényszerérlelés, a vegyszerek miatt nem is olyan egyszerű), most várjuk, hogy teremjen:D
(jól van na, növénynek se ronda, szeretjük!)

mi jobbára narancsos, narancsleves kombinációkat próbáltunk, úgyis jó

10:28 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Remélem, lesz dedikálás karácsony után is, azoknak, akiknek a Jézuska hozza a könyvet a fa alá. Én ráírtam a kívánságlistámra legalábbis:-)

K.

12:05 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

ki is próbálnám, csak sajnos finom, érett mangót nem nagyon tudok szerezni (eddig akármikor vettem, vagy éretlen volt, vagy rohadt a belseje... :()

3:59 du.  
Blogger Rozix szerint...

Láttam ennek az ételnek az elkészítését a NolTV-n, jó volt "élőben" figyelni, ahogy főzöl:)

9:03 de.  
Blogger Rita szerint...

és az étteremben milyen volt a mangópuding?

9:59 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

rita, egy naagy remegős édes kocsonya volt

10:08 du.  
Blogger Rita szerint...

ezek szerint az sem tudta menteni a helyet.
az általad készített viszont rettetnő jól néz ki!

10:15 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kedves Zsófi,

esetleg tudnál ajánlani valamit a zselatin helyettesítésére ebben a receptben? Annyira jól néz kis hogy szívesen megkóstolnám, de nálam a zselatin tiltólistán van..
Köszi!

Ildi

7:19 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni.
Kecskeméten lakom,és itt lehetetlen beszerezni akár csigát,fűszereket,friss tengeri halakat stb.
Hol tudok bevásárolni pesten,ahol tényleg jó minőseget kapok.

Tisztelettel
Zoli

12:21 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kedves Zoli, fűszereket találsz Kecskeméten is: a Wesselényi utcában (Wesselényi u. 3) van egy kis fűszerbolt sok-sok különlegességgel :-)

Orsi

3:38 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal