szombat, július 10, 2010

A pandanlevél története

Amikor a Dolce Voce gasztrokoncertre felkértem Segal Viktort, hogy kreáljon desszertfalatot az indonéz zenére, nagyjából gondolkozás nélkül rávágta, hogy ő már tudja is, mit fog készíteni: kuih dadart, azaz indonéz kókuszos palacsintát. Mondta még azt is, hogy az nagyon zöld. Almazöld. És hogy pandanlevél kivonat kell hozzá.

Dél-Kelet Ázsiában gyakran használják a csavarpálma zöld színű levelét (pandan, vagy pandanusz levél). A hosszúkás levelek édes, virágos illattal és élénk zöld színnel ruházzák fel a desszerteket. Folyadékot infuzionálnak vele, vagy a levelekbe csomagolnak gőzölt édességeket. Leggyakrabban kivonat, vagy paszta formájában használják. A thai, a maláj és az indonéz konyha is sokszor él vele.

Innentől a történet korántsem folytatódik olyan egyszerűen, ahogy gondolnánk. Hosszas utánajárás és telefonálgatás után kiderül, hogy a pandanlevél beszerzése lesz a gyenge láncszem. A Culinaristól, az Ázsián át, a Thai Shop-ig mindenhol végig kérdezzük, sehol semmi. A Parázs Presszóban kihívatjuk a tulajdonosnőt, hátha megoldást ad a kezünkbe. Közben az is kiderül, hogy thai nyelven nem pandan, így nem is érti, mit akarunk. Viszont nagyon kedves. Nézzük meg az Ázsiában, esetleg Bécsből próbáljunk hozatni. Indonéz Nagykövetség. Nem elérhető. Indonéz Kereskedelmi Központ. Elérhető. Végtelenül kedves hölgy a vonal túlsó végén, azonnal fogja, mi a kérdés. Nem, pandanlevél, az Budapesten sehol nincs, amikor rendezvény van a követségen, ők is mindig Indonéziából hozatják. De használjunk nyugodtan zöld ételfestéket, kint is mindenki azzal készíti, semmi különbség nincs, a pandannak nincs sok íze. Egyébként pedig, ha van kedvünk, jöjjünk el a Néprajzi Múzeumba, a Múzeumok Éjszakáján indonéz est lesz, szép táncokkal, jön a nagykövetség séfje is, készít autentikus ételeket, lesz palacsinta is, kóstoljuk meg. Ott a helyünk. Így hát, ott tolongunk a Múzeumok Éjszakáján, ha jól sejtem, rajtunk kívül nemigen érkezik senki ennyire célirányosan. Séf van, palacsinta is, nagyon jó. Megkonzultáljuk vele, it’s food coloring. OK. A Szalay cukrászdában kunyerálok és kis zöld ételfestéket és elkezdjük tesztfőzni a palacsintát. A tölteléke pálmacukorszirupos, karamellás kókusz, szép barna, ehhez tényleg kell a zöld. A palacsinta tésztájába csöpögtetjük a festéket, semmi. Még. Semmi. Elkezdjük sütni. A hő hatására a szín bedurran, és azonnal kékes hupizöldre (van ilyen??) vált. Állunk fölötte, szótlanul bámuljuk, aztán győzködjük egymást, hogy nem olyan rossz ez így (de tudjuk, hogy igen), másnap majd kevesebbet teszünk bele, a szín fontos lesz az összhatás szempontjából, nem állunk el a zöldtől. A második estére új adag tészta készül, ehhez viszont szerzünk egy másik, jobb minőségű festéket (röhej, de van ilyen). A végeredmény tökéletes, almazöld szín. Mint a pandanlevél.

Itt a vége, fuss el véle, minden jó, ha vége jó, a palacsinta isteni, remélem, Segal Viktor hamarosan elkészíti valamelyik élményvacsoráján.

PS. Pár napja összefutottam a Culinaris tulajdonosával, mondtam neki, hozzon pandanlevél kivonatot. Azt mondja, mások is keresték már, de úgy néz ki, hogy valami lehet benne, ami nem teljesen ok, ugyanis több országban visszavonták a forgalomból.

PS2: Gratulálok az idei Goldenblog győzteseinek és nagyon köszönöm, hogy az én „öreg”, szégyenszemre lelassult blogom, ilyen sok év után is a legtöbb közönségszavazatot kapta.

Címkék: , ,


 

 

21 hozzászólás:

Anonymous Aniko szerint...

Soha èletemben nem hallottam mèg errol a pandanlevèlrol.Valòszinu
nem fogok enni belole soha.Eddig mèg csak a zold piskòtatèsztàig jutottam matcha-val ( tudom màr òdivatù)ès most a zold tiramisuval pròbàlkozom de az is csak matcha
àltal lesz zold.
Gratulàlok, nagyon jò zold!
(amùgy a kedvenc szinem)

12:33 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

hát nekem sem úgy tűnik, hogy hamarosan megkóstolnám, hogy milyen a pandan íze:) matcha egyébként nálunk is felmerült, de azt végül a megosztó íze miatt nem mertük bevállalni

12:41 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Pandan levelet itt nálunk Szingapúrban főleg csótányok elűzésére használják, ősi bevált módszer a trópusokon nagyon olcsó a Carrefour-ban lehet kapni csokorban, biztos kajákhoz is használja aki tudja hogyan kell, de a fehérek leginkább a dögök elűzésére használják. Ha a csótányokat elűzi, sőt ki is nyirja,nem tudom, hogy ésszerű-e a kivonatából főzni. Szerintem en erőltessétek.
Én is csak artificial pandan extract-ot láttam eddig.

5:17 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

csótányok irtására??? jesszus, kezdek örülni, hogy nem tudtunk szerezni:) egyébként a d-k ázsiai konyha tényleg sokat használja, főleg desszertekben, de akkor úgy látom, maradunk a műnél

10:01 de.  
Anonymous Serteperte szerint...

Most jöttem rá arra, hogy miről énekelte annak idején a Bizottság: "nagyképű hülyeség"!

10:49 de.  
Blogger Főz és fecseg szerint...

A fiam félévig Szingapúrban járt egyetemre, kedveli is Dél-kelet ázsiai konyhákat. Természetesen meglepett mindenféle gasztro ajándékokkal.Olyanokkal főleg amiket autentikusnak tartott, vagy nagyon ízlett neki. Kaptam is egy üvegecske pandankivonatot, amit szagolgattam, nézegettem, és hát milyen az ember, ha nem ért hozzá: kevéske piskótát készítettem és mint az aromát, úgy használtam, pár cseppet tettem bele.(valószinűleg keveset) Nos a színe elhanyagolható, de az illata, az igen érdekes. Nem hasonlít az általam ismert illatokra. Még azt sem mondhatom, hogy különleges volt, talán inkább szokatlan.Persze megettük, nem volt semmi baj vele. Szóval a lényeg, igenis van van íze, nem csak színe. Amúgy biztosan pandankivonat volt, mert Sznorima, a fiam maláj barátnője segített a vásárláskor.
A csótányűzésről csak annyit, hogy a citromfű a szúnyogokat űzi, és a kertemből is tudnék példákat sorolni, hogy mit, miért ültetünk egymás mellé, ha azt akarjuk, hogy a kártevőket elűzze.
Szerintem nem kell félni tőle, bár ezek a palacsinták gyönyörűek.

1:49 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Megtaláltam, erről tudományosan is irnak több helyen én szóbeszéd után a helyiektől tanultam,hogy jó csótányok elűzésére.
http://en.wikipedia.org/wiki/Pandanus_amaryllifolius

És itt egy fiatal hölgy akinek a nagyija mondja: http://tippy-tips.blogspot.com/2008/08/crocoaches-vs-pandan-leaves.html

A Bengawan Solo nevű helyi cukrászdákban is árulnak pandan sütiket, de azok is szinezékesek.Nem lett kevésbé autentikus a palacsintátok emiatt.
http://www.bengawansolo.com.sg/Default.aspx

4:44 du.  
Anonymous zsan szerint...

hú, én épp a héten fordítottam valamit, amiben ilyen van. Én panpung levélnek fordítottam. Olyan jó lenne tudni, hogy mi a hivatalos magyar neve :)

10:21 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Több neve van magyarul:
Pandanus amaryllifolius magyarul:
Pandanusz levél, panpung levél, nem összekeverendő a pandanus veitchii-vel ami csavarpálma levél és szobanövényként nemesitett. Angolul is hivják scrwepalm-nak onnan a csavarpálma.
Pandan fajta de nem az amit szinezékként használnak. Az a panpung levél vagy pandanusz levél.

6:16 de.  
Blogger transzmoha szerint...

Londonban a Yauatcha csillagos étteremben ettem pár éve pandanos macaroont. Zseniális volt. Mondjuk a többi is. Az íze nem volt jellegzetes, nem is nagyon tudnám mihez hasonlítani.

2:41 du.  
Blogger Tuskó szerint...

Nem akarok elkeseríteni senkit ,de a Pandan levél illata a nagyon használt zokniéval is felveszi a versenyt.Tápióka pudingba főzve az ízélmény meglepően kellemes lett.
Hajrá durián,hajrá pandan! Nem mondén csillogásával hanem a "faragatlan" természetességével nyerő nálam.

7:37 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Malysiaban,Singaporeban a taxikban átható lábszag terjeng. Ez nem a mosdatlan sofőr bűne, hanem a pandanlevélé. A taxikba rakják, hogy reggel ne sikitva szálljon ki az első utas egy 2-3 inch nagyságú csótány láttán. Mert sajnos bepofátlankodnak még az autóba is a taxigarázsokban, a pandan bűzét pedig utálják.

5:33 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Bocs a félig-offért, de ha már indonéz dolgoknál tartunk, valaki nem tudja, hogy lehet-e Bintangot (sör) kapni Magyaroszágon?

6:25 du.  
Blogger Cicka szerint...

annyit szólnék hozzá, hogy almazöld színű tápiókagyöngy kapható nálunk is, amelyre az van írva h "tapioca pearl with baitoey" ... na ez a bai toey a pandan levél

3:19 du.  
Blogger Cicka szerint...

annyit szólnék hozzá, hogy almazöld színű tápiókagyöngy kapható nálunk is, amelyre az van írva h "tapioca pearl with baitoey" ... na ez a bai toey a pandan levél

3:20 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

" pálmacukorszirupos, karamellás kókusz" - Ez a töltelék hogy készül?

10:42 de.  
Anonymous krissz szerint...

Ma voltam az Ázsia bt. boljtában és láttam pandanlevél kivonatot. 495 ft egy konzerv. Az ételfestékeknél kell keresni.

8:42 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

http://importfood.com/spco1105.html

11:55 de.  
Blogger Viritsd a lóvét szerint...

Sziasztok! Tud valaki abban segíteni hol lehet sütéshez különleges dolgokat beszerezni? Pl:kakaóbab töret, eredeti vanília eszencia, citrom eszencia, díszítéshez
való érdekességek stb. Kerestem a neten úgy, h édesipari nagyker, cukrászati nagyker , de hihetetlen, h jó minőségű alapanyagokat mennyire nehéz beszerezni. Ötlet? Nagyon hálás lennék. Köszönöm!!!

5:31 du.  
Blogger Viritsd a lóvét szerint...

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

5:34 du.  
Blogger BCili szerint...

Jó sok mindent összehordtak itt az előttem szólók...
Malajziában élek, a pandan levélnek nincs rossz szaga, se büdös zokni se más, valóban kellemes illatú de nem erőteljes, se a produkált íz, se a produkált szín a süteményekben, ezért segítenek rá koncentrátummal és ételfestékkel.
A pandan levélet nyugodtan lehet sütemények készítéséhez használni, attól hogy nem ismerjük miért lenne rossz? A leveleket le kell forrázni majd kevés vízzel alaposan leturmixolni és a kapott mixet leszűrni és ezt használni a folyadék helyett. Erős szép fűzöld színe lesz, kellemes illattal. Palacsintát sütve belőle az illat marad, ami fantasztikus főleg frissen, az íz nem erős de frissen ez is jobb, a szín szinte észre sem vehető ha csak magában használjuk.
Egy csomag pandan ára egyébként 1 RM ami kb 70 Ftnak megfelelő összeg.

12:08 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal