hétfő, január 23, 2012

Ötfűszeres-csokoládés keksz



Már rögtön év elején gondoltam megosztani ezt a receptet, végül úgy döntöttem, hogy mégis kínos lenne január 2-án egy csokoládés keksszel előállni, inkább vártam néhány hetet. Most már talán nem akkora szentségtörés.  

Karácsony előtt a külföldi szakácskönyvekről szóló összefoglalóban ajánlottam a The Family Meal: Home Cooking with FerranAdria című könyvet, amely az El Bulli 75 fős személyzete elfogyasztott menük leírását tartalmazza. (És amelynek állítólag készül a magyar fordítása). Kiemeltem, hogy két dolog fogott meg igazán ebben a kötetben: egyrészt a desszertes fejezetek, másrészt a tény, hogy minden recept 75 főre is tartalmazza az anyaghányadokat. Ennél a “keksznél” is 100 darabra is szól a recept, de szerintem kisebb kiszerelésben nem is érdemes nekiállni. Egyrészt, mert remekül tárolható a masszája a mélyhűtőben, így bármikor tíz perc alatt előkapható, másrészt mert amolyan “párolgós típusú” édesség ez, ahol kettőt pislog az ember, és már el is fogyott.

A keksz egyáltalán nem helytálló kifejezés, mert csalóka, ártatlan külseje valójában egy tömény csokoládés brownie-t fed. Lisztet keveset tartalmaz, csokoládét annál inkább. És nagyon jó. 

Ötfűszeres-csokoládés keksz  
Hozzávalók (100 darab)

5 tojás
40dkg cukor
1 vanília kikapart magjai
80dkg csokoládé, feldarabolva
8,5dkg vaj
8,5dkg liszt
2 teáskanál kínai ötfűszerkeverék
2 teáskanál nescafé por
1 kávéskanál só
10dkg pirított törökmogyoró, durvára vágva

A tojásokat elektromos kézi keverővel fehéredésig keverjük a cukorral és a vaníliával. A feldarabolt csokoládét a vajjal együtt vízgőz fölött megolvasztjuk, majd összekeverjük a cukros tojással. Összekeverjük a lisztet, az ötfűszerkeveréket, és a kávét, majd ezeket hozzáadjuk a csokoládés masszához. Végül a mogyorót is belekeverjük. A masszát négy adagra osztjuk. Duplára hajtott folpack fóliára teszünk egy-egy adagot, úgy, hogy 4cm átmérőjű, kb. 30cm hosszú hengert formázunk (a fólia segítségével könnyen megy). Ha a massza nagyon lágy lenne, tegyük 15 percre a hűtőbe, így könnyebben formázhtaó. Négy, fóliába csomagolt hengert formázunk, majd ezeket a mélyhűtőbe tesszük (puhán nem lehetne szeletelni). Kb. 1,5 óra alatt szilárdul meg annyira, hogy szépen szeletelhető legyen. Vagy ha később szeleteljük (pl. a masszát előző este állítjuk össze, és csak másnap sütjük), akkor miután kivettük a mélyhűtőből, kb. 10 percet állni hagyjuk, hogy ne teljesen fagyott állapotban vágjuk. A hengerekből 1-1,5cm vastag korongokat vágunk. Sütőpapírral lefedett sütőlapra helyezzük, majd 180C fokos sütőben 12 perc alatt megsütjük (hűlés során még tovább szilárdul). Egyszerre két sütőlap is kerülhet a sütőbe, a teljes adag így két kör alatt megsül.

(A képen mellette vaníliás-citromos keksz)



 

 

14 hozzászólás:

Anonymous t3v, az okostojas szerint...

100 db (5 tepsi) az valóban nem sok, de 80 deka csoki egyetlen receptben, na, az üt :)

12:28 de.  
Blogger Unknown szerint...

nagyon jól hangzik!!
ezt az óriási adagot normál edényekben is el lehet készíteni, vagy ipari méretekre kell számítani itt is?
a 40 dkg cukor mekkora részét lehet nyírfacukorral és/vagy sztíviával helyettesíteni?

12:38 du.  
Blogger Nóri szerint...

Dzsízösz. Maga bele is tette a 40 dkg cukrot? Én ezeket kimérem, elkerekedett szemmel csuklok kettőt, és visszaöntöm a felét - és úgy is jó lesz.
Találtam most egy magyar-török bloggerinát, na, annyi cukortól talán még Nigella is elszégyellné magát.

1:06 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

igen, az adagot sima otthoni edényekben el lehet készíteni, a csoki vízgőz fölötti olvasztásához mondjuk egy nagyobb méretű keverőtál szükséges. Biztos, hogy lehet a cukrot nyírfacukorral helyettesíteni, az arányokat sajnos nem tudom.

Egyébként valóban sok a 40dkg cukor, de ez 100 adag (azaz egyben 0,40g cukor jut) ! és a keksz nem édes. de nyilván lehet csökkenteni a cukor mennyiségét. (csak akkor nem olyan lesz a végeredmény)

2:17 du.  
Blogger Marmalade szerint...

A csoki mennyisége tényleg brutál, de a keksz nagysága miatt megéri...Az ünnepek alatt nem győztem sütögetni-töltögetni a kekszesdobozt! Ráadásul én is az a gyakran pislantós fajta vagyok...:-)))

7:11 du.  
Blogger jEnci szerint...

Ezt a könyvet én is imádom. Engem a kókuszos süti fogott meg benne nagyon, mert mosogatással együtt 20 perc elkészíteni. :)

1:26 du.  
Blogger zhal szerint...

Keveset a konyhában lévő férfiként elkészítettem, mondván, hogy egyszerű: összekeverem, felszeletelem és kisütöm. Nos az eredmény eléggé lehangoló lett. Az íze nagyon jó, mondjuk szerintem elég édes ezekkel az arányokkal, de a jelek szerint sokat raktam egy tepsire, mert az 1 centi vastag szeletek dupla alapterületűre szétfolytak és összenőttek a többiekkel. Másrészt a sütés végén szépen felhízott a süti olyan 1-1,5 centire, viszont amikor kivettem, összeesett, 2-3 mm-esre. Gondolom lassan kellett volna kinyitnom a sütőt és hűtenem, de nincs ennyi tapasztalatom. Vagy mást szúrhattam el - mondjuk nem tudom mit, mert elég kevés elrontanivaló van benne. nem olyan volt, mint a képen, ilyen töredezett, hanem inkább apró buborékos belsejű, mintha amolyan aero csokit csinált volna az ember (persze mielőtt összeesett volna). Segítséget kérnék, ha a jelekből estleg látszana, hogy valamit elszúrtam... Köszi.

10:15 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Nagyon régóta lelkes olvasó és megszállott kipróbáló vagyok, őskedvencem a kelkáposzta főzeléked, de most a kekszről: a lányom (15) iskolájában diákelnök választás van és hétfő óta erős kampányidőszakban kisült otthon már 100 palacsinta, több tepsi ravasz muffin és egyéb nyalánkságok a szavazóközönség befolyásolása érdekében:) ma van a zárónap és tegnap este ezt a kekszet sütöttük meg záróakkordként. Mi "csak" 6 tábla csokit tettünk bele, viszont minden mást a recept szerinti mennyiségben. Valami hihetetlenül finom lett a végeredmény, igaz, a mienk is egy kissé szétterült, de ez semmit nem vont le az ízéből és illatából. Egy óriási doboznyi adag lett belőle, remélem, sikert hoz a jelölteknek:) Köszönjük, Zsófia, a receptet is meg az ennek kapcsán a lányommal együtt töltött nagy röhögős éjszakai sütést is:)

10:53 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Kedves Zoltán, az a baj, hogy így távolságban mindig nehéz okosnak lenni, úgy, hogy nem látom pontosan, mi történik a konyhákban:))) én 4x sütöttem ezt, és mindig jó lett. Sok minden lehet a ludas: csoki minőség, vaj minőség, stb. Lefagyasztottad a masszát? el nem tudom képzelni, mitől lett buborékos,emelkedős (a tojás egészben van benne, nem szétválasztva), de biztos megvan a nyitja...:)

12:57 du.  
Blogger zhal szerint...

Köszi a segítséget. A csoki márkátlan, de 33%-os, olcsóbb csoki volt, a vaj mezei papírcsomagolású, magyar vaj, az ötfűszer régi, de üvegben tárolt, a törökmogyoró pedig darabolt mandula. A tolyást szétválasztás nélkül vertem fel, bár a "fehéredésig" meghatározásánál kissé bizonytalan volt. Kicsit már habosodott és fehéredett, de nem volt fehér. A fagyasztóban éjszakára bent volt, de valószínűleg kicsit sokáig hagytam kint utána, mert szeletelésnél eléggé amorf korongok sikeredtek, tehát puha volt. A sütő 200-on ment 12 percig, a hátsó sorok már kezdtek kicsit megégni. Ahogy kinyitottam és kivettem, összeesett. Feleségem mondta, hogy amolyan masszás (kanállal sütőpapírra rakó magvas süti ugyan azzal a recepttel néha szétfolyik neki is, néha meg nem). A belseje néhol folyós volt. Lehet ez alapján valamit tanácsolni? Az íze remek volt, már massza állapotában is megcsípte a családot a fűszeres csoki íze, "tehénlepényként" is sikeres volt.

9:40 de.  
Blogger Rozi szerint...

nagyon szeretném elkészíteni ezt is és a citromos-vaníliásat is! a Cullinarisban elfogyott a citrom esszencia, ezért Bergamot kivonatot vettem és citrom aromát. Szerinted ezekkel helyettesíthető a citrom esszencia?

2:50 du.  
Blogger Nóri szerint...

Megkövetem a szerzőt - mehet bele a cukor. Brutál élmény ennyi csokoládét felolvasztani.
Megsütöttem, és egyet nem értek. Nyersen kóstolgatva a tésztát még tartottam tőle, hogy eluralja a fűszer...majd kész állapotában nyoma sem maradt. Öreg, erőtlen lehet a keverék? Jó, az eleje kissé nagy lángon dült, de aztán nem.
más: az Ezerfűszerben van fekete kardamom. Hú bakker, meg még a táskámban is...

11:19 du.  
Blogger Nóri szerint...

sült

11:20 du.  
Anonymous nmlss szerint...

Kedves Zsófi,


Már nagyon sok recepted megfőztem, mindig tuti a végeredmény, ha tőled választok.
Legutóbb ezt a kekszet próbáltam megcsinálni, de eddig egyszer sem sikerült annyira lehűteni ,hogy vágható legyen. Ennek szerintedm i az oka?
Már kétszer, két helyen is megcsináltam a téstát, de a sütésig nem jutok el, mert hiába áll a fagyasztóban napokat/heteket, ugyanolyan lágy marad a massza, ami nem vágható..
Most meg nem merem megcsinálni, mert uge nem fagyos, tehát nem bízom abban sem ,hogy pl. a tjások kibírták...Szerinted?
1. mi a gond
2. megcsinálhatom még hetek múlva is a fagyasztóban tartott, de nem megfagyott tésztából a kekszet?

12:32 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal