péntek, augusztus 24, 2012

Magyar ceviche (kovászos uborkával, kaporral)



Ez az étel az idei nyár egyik slágerének bizonyult. Nem létezik a mennyiség, amely ne fogyna el belőle. A perui ceviche (szevicse) iránti szenvedélyes rajongásomnak már itt a blogon is hangot adtam (facebook-on is pont pár hete mutattam). A Dél-Amerika más vidékein is rendkívüli népszerűségnek örvendő fogáshoz a nyers halat citromlében pácolják, aminek következtében az „megmarja”, a halhúst, így a hal elveszíti nyerseségét. Minden összetevőt elő lehet készíteni: a halat és a zöldségeket felvágni, a hagymát vízbe áztatni (ez elveszi a durva csípősségét), a citromlevet kifacsarni. Egyetlen titka, hogy közvetlenül fogyasztás előtt ajánlatos összekeverni, maximum öt-tíz percet álljon, különben megváltozik a hal állaga, megkeményedik, és már sokkal kevésbé lesz élvezetes. Nekem a perui Aida, az Így főzünk mi szakácskönyv perui szereplője mutatta meg, hogy itt Budapesten hogy szokta készíteni (tesz bele pl. kaliforniai paprikát és finomra kockázott zellerszárat, nekem ezek nagyon bejönnek).

Készítettünk videót is az elkészítéséről, azon a hagyományos változatot látjátok.

Egészen biztos vagyok benne, hogy az eredeti változat, amely a létező legfrissebb tengeri halból készül, semmilyen más alternatívával nem tudja felvenni a versenyt. Ugyanakkor arról is meg vagyok győzödve, hogy ez az étel még az itthoni halkínálatból is zseniális tud lenni. A nyár folyamán meglepő tapasztalatra tettem szert: a ceviche még azoknál is tetszést aratott, akik egyébként idegenkednek a haltól, pláne a nyers haltól. Legutóbb, miközben kanalaztam a csípős-savanyú, elképesztően üdítő (és ráadásul kvázi nullkalóriás) cevichét, arra az ötletre jutottam, hogy miért ne kreálhatnánk egy magyaros változatot, amelyben a legjobb nyári alapanyagaink találkoznak a Lima-Budapest útvonal közepén. A végeredmény szerintem teljességgel meggyőző, bátorítani szeretnék mindenkit, hogy nyugodtan próbálja ki.

Citrusos marinált harcsa kovászos uborkával és kaporral
Hozzávalók (4–6 adag)

30 dkg harcsafilé, falatnyi darabokra kockázva
2 lilahagyma, vékonyra szeletelve, hideg vízbe áztatva
4 közepes kovászos uborka, apróra kockázva
2 zöldpaprika, apróra kockázva
1 kápia paprika, apróra kockázva
20 dkg koktélparadicsom, negyed cikkekre szeletelve
6 citrom leve
1 gerezd fokhagyma, reszelve
1 chilipaprika, kimagozva, finomra aprítva (vagy 1 kávéskanál csípős paprikakrém)
só, bors
1 csokor kapor, finomra aprítva

Előkészítjük az összes hozzávalót: a harcsafilét kb. 1 cm-es kockákra vágjuk, félretesszük. A felszeletelt lilahagymát hideg vízbe áztatjuk. Fél cm-es kockákra vágjuk a kétféle paprikát (a fehérhúsú zöldpaprikát és a piros kápiát, felszeleteljük a koktélparadicsomot. Kifacsarjuk a citromot. Közvetlenül tálalás előtt összekeverjük a hozzávalókat, ráöntjük a citromot, és öt-tíz percig állni hagyjuk. Mély tálkákban tálaljuk, a levével együtt. A hagyományos, perui változatot főtt édesburgonyával és csemegekukoricával tálalják, utóbbi a magyar verzióhoz is jól passzol, mert édessége lekerekíti a csípősségét. De kiváló előétel, vagy koktél kísérő például néhány szem tortillachipsszel tálalva.

 

 

4 hozzászólás:

Blogger Anazar szerint...

Igen, Mexikóban is népszerű, én azt kóstoltam (csak hal, zöldségek on the side), a sushi után nem volt sokk :-))).
Kaporral feldobva remek lehet a harcsa ;-)

11:19 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Ezt most akkor kell marinálni vagy csak ráöntjük a citromot azt szevasz?

11:36 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

csak ráöntjük a citromot, állni hagyjuk 5-10 percet, azt szevasz:) (a citromlével együtt esszük)

2:13 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Ahha, értem, most már világos ;)
Na majd ha friss halhoz jutok bepróbálom, köszönöm!

12:48 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal