kedd, március 05, 2013

Mini szilvás gombóc nyalóka pirított mákkal



Számos országban, ahol megfordultam, nyoma sincs a máknak. Legalábbis olyan mennyiségben, és abban a formájában, ahogy mi használjuk. Szép csendben el vagyunk hát kényeztetve a sok mákos süteménnyel, máktortával és mákos tésztával. A legtöbb országban maximum kis mennyiségben, fűszerként használják –ami egyébként egyáltalán nem válik hátrányára – megpirítva az egész mák ugyanis illatos és ropog. Kiváló salátaöntetekbe, krumplisalátába keverve, vagy citromhéjjal keverve, lazac-, vagy más halfilé tetejére nyomkodva, amolyan ropogós kéregként. Legfinomabb pedig talán különböző tésztákba gyúrva. 

Az alábbi “pálcikás mini szilvás gombócot” a Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvfesztiválon tartott bemutatóra készítettem, ahol a modern magyar konyhát volt lehetőségem népszerűsíteni. A gombócok szervesen hozzátartoznak a magyar kulináris örökséghez, az ihletet pedig a manapság divatos, ún. sütinyalókák adták (általában vajjal kevert piskóta, amelyből golyót formálnak, majd különböző mázakba mártanak, és pálcára szúrnak). Mindössze egy falat, akár külföldieknek kóstolóra, akár partira ajánlom. Természetesen normál méretben is nyugodtan lehet készíteni. A pirított mák rendkívül feldobja a hagyományos tésztát, legjobban a sűrű – pl. noszvaji, vagy panyolai – szilvalekvár passzol bele.

Mini szilvás gombóc pirított mákkal
Hozzávalók (kb. 60 mini gombóc, vagy 30 normál méretű)

1 kg szétfővő burgonya (pl. Ella)
1 egész tojás
1 evőkanál libazsír 
kb. 25-30 dkg liszt (amennyit felvesz) +szóráshoz
10dkg egész mák, száraz serpenyőben illatosra pirítva
50 dkg sűrű szilvalekvár
10dkg vaj
20dkg friss kenyérmorzsa (vagy panko)

A burgonyát egészben, héjában, sós vízben, fedő alatt (kb. 40-50 perc alatt) teljesen puhára főzzük. A meghámozott, forró krumplit krumplinyomón áttörjük. Hozzáadjuk a tojást, a libazsírt (ha esetleg kapunk, nagyon finom libazsír helyett mákolajjal), az átszitált lisztet, a sót, végül az illatosra pirított, egész mákot. Gyorsan összedolgozzuk, bucivá formázzuk. A bucit négy részre osztjuk. A bucikat lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk, és 5x5cm-es négyzetekre szeleteljük. (Ha mini gombócokat gyártunk.) A négyzeteket megtöltjük egy-egy kávéskanál szilvalekvárral, és gombóccá formázzuk. Kb. diónyi méretű gombócokat kell kapnunk. (A tésztából készíthetünk nudlit is. Ebben az esetben 20cm hosszú, 1cm átmérőjű kígyókat sodrunk a tésztából, majd kb. 3cm-es, egyforma darabokat szeletelünk belőle. A darabokból a két tenyerünk között nudlit sodrunk.) Mind a nudlit mind a gombócot egyébként le lehet fagyasztani, de csak úgy, hogy először egy nagy tálcán egyesével ráhelyezve lefagyasztjuk, és csak utána tesszük zacskóba, vagy dobozba (különben egy nagy tömbbé állna össze). A mini gombócokat forró, lobogó, sós vízben kifőzzük addig főzzük, amíg teljesen feljön a víz tetejére, kb 6-8 percig. (A nagyobb gombócot kb. 15 percig kell főzni). Miközben fő, az olvasztott vajon ropogósra pirítjuk a morzsát. A gombócot meghempergetjük a morzsában, majd kevés porcukorral és reszelt citromhéjjal szórjuk meg. Ha minigombócként tálaljuk, rászúrhatjuk nyalókapálcikára, vagy hurkapálcára (a cukrászati kellékeket árusító üzletekben kapható nyalókapálcika stabilabban tartja a gombócokat.)