kedd, június 25, 2013

Hanni napja - Jótékonysági teraszbuli, paella&sabih



Az egzotikus bakui gasztrotúra élménybeszámolója előtt egy kicsit vissza a valóságba, és Budapestre. Kedvenc “házi kávézómmal” , a Sarki Fűszeressel összefogva, most szombaton, azaz 2013. június 29-én, reggel 10h-17hóráig jótékonysági teraszbulit tartunk egy édes kislány, Hanni javára, amelyen nagyon sok szeretettel várunk benneteket! Lesz étel, ital, jó hangulat, a bevételből pedig Hanni műtétjéhez szeretnénk minél többet összegyűjteni (részletek alább).


A menü: Nemesvölgyi Attilával, a Sarki Fűszeres vezetőjével közösen fogunk főzni a teraszon, ő egy fenomenális paellát, én pedig az alábbi képen látható “szendvicset”. Grillezett padlizsánnal, főtt tojással, citromos tahiniszósszal, salátával és chilis, csípős-édes mangóchutney-val. Az a neve, hogy sabih, és az iraki bevándorlók  honosították meg Izraelben, ahol ma népszerű utcai étel. (A fotó kedvéért látható a “töltelék”, nem pont így fog kinézni, ugyanis minden egy pitába lesz töltve). Gyertek, kóstoljátok!


Az alapinformációk:

Mikor: Szombat, június 29., 10.00-kb. 17.00 óráig

Hol: Sarki Fűszeres, Pozsonyi út 53-55.


Program: 10.00 órától evés, ivás, bandázás, 16.00 órakor záróprogramként egy nagyszabású árverés, amelyen számos értékes és nagyvonalú felajánlásra lehet licitálni (Vágó Réka táskatervezés, Mandala Spa wellness program, a teljes vizilabdaválogatott által aláírt labda, stb.)

Mi más: a program részeként egész nap gasztrofogadóórát tartok, ahol szimbolikus összegért bármit kérdezhettek tőlem – receptet, főzési tippet, étteremajánlót, kulináris ajándék-ötletet, amit csak akartok. Természetesen ez az összeg is Hanni javára megy.



Szabó Hanni súlyos szívfejlődési rendellenességgel született. A bal kezén hiányzik a hüvelykujja, a jobb kezén pedig kicsi vékony hüvelykujjacska van, ám csont nincs benne, ezek számos hétköznapi tevékenységben nehézséget okoznak neki. Hanni jövőre iskolás lesz, és a műtéttel, illetve az követő féléves fizikoterápiával segíteni lehet azon, hogy például könnyebben tudjon majd írni. A kéz problémára van megoldás, Bécsben van ugyanis egy specialista, aki el tudja végezni azt a műtétet, aminek köszönhetően Hanni képes lesz majd fogni. Mindezeket persze ő, illetve szülei sokkal jobban és szakértőbben tudják elmondani:


Az operáció 10.500 Euro-ba kerül, ehhez próbálunk meg minél többet összegyűjteni a jótékonysági napon.

Ha esetleg valaki jönni nem tud, de van rá lehetősége, és szívesen segítene, közvetlenül Hanniék felé is megteheti:

FHB bank, 18100002-00132795-11010015 (Szabó Krisztián édesapa)
Swift kód: FHKB HU HB

Sok szeretettel várunk Benneteket a Sarki Fűszeresnél szombaton!



 

 

3 hozzászólás:

Blogger nagypapi szerint...

Sztem a chutney picit kilóg a "levantei vonalból", de sebaj, szeretni fogjuk így is! :)

2:15 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

az benne van az eredeti verzióban is, amba a neve, egy savanyított, csípős mangószósz, csak azt sehogy nem tudom itthon előállítani, beszerezni, úgyhogy valami hasonlót találtam ki helyette. Tesztelve, fini:)

10:22 du.  
Blogger nagypapi szerint...

Ha amba, akkor OK :)
(ahogy olvasom, tkp a mango neve szanszkrit nyelven)
Megtaláltam az israelikitchenen, nem állok neki.

6:42 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal