péntek, május 29, 2015

Canvas - Vágj bele életed vállalkozásába! A Budapest Marriott Hotel pályázata

A képen szereplő bejárati ajtón néhány héten belül valaki olyan fog belépni, aki megvalósítja élete álmát. Ez a Budapest Marriott Hotel Vigadó-tér felőli bejárata.


Néhány támpont a saját szavaimmal, aztán jöjjön a hivatalos közlemény.


-A helyiség 110 nm. A Vigadó-térre és a Dunára néz, tartozik hozzá terasz is. Nagyon inspiráló már így üresen is, jó a hangulata, kisugárzása. A helyiséget a pályázatban szereplő nyílt napokon meg lehet nézni.  Hétfőn,  június 1-én, vagy június 11-én 14h-18h óra között van ilyen nyílt nap.

- A projekt célja elsősorban az, hogy az új hellyel a fiatalabb, ún. XY generációt is meg tudják szólítani (mind a külföldi turistákat mind a budapestieket), tehát mindenképpen friss, innovatív, a mai nemzetközi gasztronómiai trendeknek megfelelő koncepciókat, ötleteket várnak.

- Fiatalos, laza, fesztelen, szexi, dögös helyet szeretnének (A sajtótájékoztatón a teljes vezetőség tornacipőben és pólóban volt jelen).

- A 40.000 dollár úgy oszlik meg, hogy abból 30.000 usd az alap infrastruktúra kialakítását fedezi, amit a Marriott biztosít - egy teljesen felszerelt konyhával és egy alapbárral indul a hely. A maradék 10.000 dollárt a kreatív tartalomra (berendezésre, design-ra stb. lehet fordítani.)

-Vendéglátóipari tapasztalat szükséges (a pályázatot június 17-ig kell leadni, és addig össze kell rakni egy nagyon komoly üzleti tervet, kreatív koncepciót stb. Ezt követően néhány hét alatt meg kell tudni nyiti (július 15. körül)

Zsürizési eljárás: pályázat beadása: jún.17. Ezt követően a Marriott vezetősége kiválasztja a nekik leginkább tetsző 5 pályázatot. Ekkor csatlakozunk mi: Bíró Lajos, Jókuti András és jómagam –majd június 23-24-én az 5 legjobb személyesen prezentálja a koncepcióját, próbafőzéssel. Június 25: eredményhirdetés.

Íme a hivatalos kiírás, érdemes mindent alaposan végigolvasni a pályázati kiírásban, és a gyakori kérdések rovatban.


SOK SIKERT!!


40 000 ezer dollár értékű ajánlatot tesz a Budapest Marriott.

A Budapest Marriott Hotel egyedülálló pályázatot hirdet, mely során a legjobb vendéglátóhelyre szóló koncepcióval nevező vállalkozó, élete lehetőségével élve, anyagi befektetés nélkül, a szálloda 40 000 dollár értékű pénzügyi támogatásával és sok évtizedes vendéglátóipari tapasztalatának felhasználásával, a Duna-korzón nyithatja meg álmai éttermét, bárját vagy bármilyen egyéb típusú vendéglátóhelyét.
Budapest, 2015. május 27. – A Budapest Marriott Hotel egy Duna-korzóra nyíló, jelenleg üresen álló helyiségének élettel való megtöltésére, „Vágj bele életed vállalkozásába!” néven indít pályázatot május 28-án. A Marriott úgynevezett CANVAS pályázatára olyan vendéglátói tapasztalattal rendelkező jelentkezőket várnak, akik eddig anyagi forrás hiányában nem tudták megnyitni álmaik helyét, a helyet, ami új színt hozhat Budapestre. A CANVAS névre hallgató üzleti modell középpontjában a kivételes élmény áll, és az ember, aki azt életre kelti – a hotel az ő támogatására ad meg mindent: egy 110 négyzetméteres, rengeteg lehetőséget magában rejtő helyiséget, a pénzügyi támogatást és a szállodalánc felbecsülhetetlen értékű szakmai tudását.
„A CANVAS projekttel – melyet Magyarországon teszünk először publikussá azzal, hogy nem kizárólag Marriott alkalmazottaknak írjuk ki – a Budapest Marriott Hotel egy új úton indul el. Célunk az, hogy a hotelt a legfiatalabb utazó generációk, sőt, az itt élők számára is a lehető legvonzóbbá tegyük.

Budapesten rengeteg friss ötlet vált a város arcát meghatározó trenddé – gondoljunk csak a mára szinte védjeggyé vált romkocsmákra! A Marriottnál készen állunk arra, hogy az újításokat befogadjuk, sőt úttörők legyünk, ezért indítjuk el a „Vágj bele életed vállalkozásába!” pályázatot – mondta el Rick Enders, a Budapest Marriott Hotel vezérigazgatója.
A pályázóknak, akik nevezhetnek önállóan, vagy csapatban, május 28-ától három hetük van arra, hogy részletes vendéglátóhelyre szóló koncepciójukat – beleértve többek között az üzleti tervet, az étlap és design elképzeléseket – kidolgozzák, és feltöltsék a pályázati honlapra. A koncepció eredetiségét, a benne rejlő üzleti potenciált és a megvalósíthatóságot figyelembe véve, a Budapest Marriott Hotel menedzsmentje és az anyavállalat képviselői kiválasztják a legjobb öt pályázatot, melyek ezt követően a Budapest Marriott Hotel vezérigazgatójával és neves, a hazai gasztronómiai életet meghatározó szakembereivel felálló zsűri elé kerülnek. A döntőbe jutott pályázóknak, Rick Enders mellett, Mautner Zsófia és Jókuti András gasztrobloggerek, illetve a Bock Bisztró séfje, Bíró Lajos előtt kell bizonyítaniuk rátermettségüket a leendő étteremben június 23-án és 24-én, az úgynevezett cook-off-okon. A két nap során a döntősök bemutatják koncepciójukat, és elkészítik tervezett éttermük egy-egy ételét is. A zsűri a koncepciót és az ételt a helyszínen értékeli, majd másnap, június 25-én, győztest hirdet.

Az étterem infrastruktúrájának megteremtésével, a Budapest Marriott Hotel már a pályázat kiírását megelőzően elkezdte az étterem megnyitásának előkészítését, így a nyertes koncepció működő vendéglátóhellyé válására mindössze három hetet kell várnunk. A bármilyen típusú vendéglátóhely működésének alapját képező infrastruktúra, illetve egy teljesen felszerelt konyha kialakítására a Budapest Marriott Hotel 30 000 dollárt fordít, a fennmaradó 10 000 dollár sorsáról viszont a nyertes dönthet: a csaknem három millió forintból alakíthatja olyanná a helyiséget, amilyennek álmaiban elképzelte. A július közepén nyíló étteremben a pályázat nyertese a Budapest Marriott Hotel alkalmazottjaként étteremvezetői pozícióba kerül, és az étterem mindenkori bevételéből részesül.